2014. április 13., vasárnap

Klasszikust idézve "Lakcíme: változó"

Mielőtt a lakás témát boncolgatnám egy gyors bekezdést szentelek annak, ami az elsőből kimaradt. Utólag végiggondolva fel lehettem volna készülve a következőre, de nem voltam. Amikor tegnap össze-vissza mentem az orrom után, hogy lovardát találjak kétszer is szembesültem vele, hogy a párocskák kézen fogva bicikliznek. Ráadásul az első ilyen párocska akit láttam bőven 40 felettinek tűnt.

Vissza a költözésekhez. Két hete érkeztem, azóta hotelben lakom, nem egyben kettőben, mert nem volt egy helyen sem erre a két hétre szabad szoba. Az első hotelben semmi különös nem volt, leszámítva talán, hogy milyen kicsi volt a szoba, épp körbe lehetett menni az ágy körül. De lejárt ott az idő, így csütörtökön átköltöztem onnan ide, ahol most is vagyok. Ez egészen hangulatos kis hely. Meg nem tudom mondani, hogy milyen nemzetiségű, de hangulatos nagyon. A reggeli is érdekes, nem svédasztalos, hanem hoznak neked valami kenyér szerűt, vajat, lekvárt, sajtot, tojást, mézet, kevés müzlit, "egérszart" (megnéztem, hollandul nem így írják rá a csomagolásra) és valami édes tejfölszerűséget. Igen, jól látjátok, nincs benne hús.

Hogy mitől is olyan hangulatos? hát tessék, ott fekszem most az ablakban, és gépelem ezeket a sorokat.

A képen nem látszik, de a lámpák is mind lila búrával rendelkeznek. (Hogy írják a búrát helyesen? Aláhúzza a helyesírás ellenőrző.) Természetesen a fürdő is illeszkedik a képbe, gondolom nem lepődtök meg rajta, hogy törölközők is lilák, és igen, tényleg világít a mosdókagyló is.

Szóval, már egyszer költöztem egy hotelből egy másikba, és ma reggel is azzal a tudattal keltem, hogy költözés lesz. Igaz csak a lila szobámból egy másikba, de amikor ezt le akartam rendezni, hogy akkor hogy is költözzek ki, hogy be is tudjak költözni a következő szobába rögtön, akkor azt mondták, hogy inkább maradjak a lilában, egyszerűbb az mindenkinek. Szóval a mai költözést megúsztam, bár kíváncsi vagyok milyen színű szobát kaptam volna, mert itt bizony minden szoba más színű.

Holnap reggel azonban "meglepő" módon költözéssel indítom a napot, mert beköltözöm a "végleges" helyemre. Bár még nem fizettem egy vasat se, a szerződést sem láttam még, de beköltözöm. Elvileg hétfőn ott lesz a tulajnál a szerződés, amit még majd az engem segítő cég átnéz, hogy aláírjam-e vagy sem. Mondanám, hogy kíváncsi vagyok, arra a forgatókönyvre, ha azt mondják, hogy ne írjam alá, mert nem fair, de az ugye még több macerát jelentene a számomra, szóval, nem tudom, hogy kíváncsi vagyok-e rá, vagy sem.

Voltam ma egy meetupon. RailsGirls fedőnévvel futott. Érdekes volt, kódoltunk, mivel nem használtam még Ruby on Railst természetesen azok közé estem, akinek folyamatosan magyaráztak, de kedvesek voltak, így jó volt. Valamint olyan meetup volt, ahol tényleg volt is idő kipróbálni, gyakorolni játszani azzal amiről a rövid előadás szólt. Mivel kb 10:30-tól 17-ig ott voltam, így elmaradt a mai lovardakeresés.

Puszi a hasatokra, ha látjátok egymást, adjátok át! :P

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése