2014. április 30., szerda

Munka után édes a panaszkodás

Ma nagyon jó szórakozásom volt munka után. Panaszkodós leveleket írtam. Mert:

  1. A tulaj azt mondta, hogy kapok két garnitúra ágyneműt, de csak egyet kaptam, amit ideje lenne már kimosni, és már hétfőn is panaszkodtam, de semmi válasz nem jutott el hozzám
  2. Még nincs egészségbiztosításom, mert a városházán még mindig nem regisztráltak be, holott több, mint két hete indítottam el, emiatt persze holnap lejár az elő regisztrációm az orvosnál és a fogorvosnál, amit két héten belül vissza kellett volna igazolni, de ahhoz kellett volna az egészségbiztosításom.
  3. Meg a banknak, mert az internetes felületen olyan havi költségek vannak, amiket szerintem nem kértem, vagy ahol csak annyi van kiírva, hogy havi költség de az összeg nincs.
Ellenben ma voltam egy lovardában, ami egész tűrhetőnek tűnt, így elkezdek majd nadrágra, csizmára, kobakra vadászni. De azért még lehet, hogy elnézek más helyekre is :).

Edzek egy kicsit, sziasztok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése